Igen, szeretnék jelentkezni a tanfolyamra.
Olyanok számára, akik szeretnék a programozás alapjait Java nyelven keresztül megismerni.
A programozás nem megy mindenkinek. Mint ahogy a balettezés vagy az operaéneklés sem. Szükséges tehát, hogy erős matematikai ismeretekkel rendelkezzen, és logikus gondolkodásban jártas legyen a leendő programozó.
Ha még soha, semmilyen módon nem próbálkozott a programozás alapjainak megismerésével, akkor a próba leckék során ingyen kipróbálhatja a tanfolyam mellett a saját képességeit is. Ha tehát úgy látja, hogy a programozás mégse Önnek való, akkor nem kell fizetnie a tanfolyamon való részvételért.
A tanfolyam résztvevői egyéni ütemben haladva oldhatják meg a feladatokat. A feladatot a Java programozás 1.3 című ingyenesen letölthető, elektronikus jegyzet segítségével (és további internetes források segítségével) meg kell oldani. A feladat megoldásához fórum jelleggel, és személyesen is lehet segítséget kérni tőlem. Nem szükséges tehát egy adott helyre elutazni, de még egy adott időpontban se a gép előtt ülni.
A feladatok elvégzése után röviden be kell számolni a megoldásról. A könnyebb követés érdekében a megoldások beküldését automatikusan pontozni fogom, amely ugyan nem egy egzakt mérőszám, de azért ösztönzően hathat a résztvevőkre. Ezen kívül szöveges visszajelzést is kap a résztvevő a hibák kijavítása érdekében.
A tanfolyamot sikeresen elvégzők részére oklevelet állítok ki.
A tanfolyam során a Java programozás 1.3 jegyzet fejezetei alapján fogunk haladni, és a fejezetek nagy részét fel is fogjuk dolgozni. Ezen kívül további internetes forrásokat is meg fogok jelölni.
A tanfolyamra jelentkezni a regisztrációval lehet. A regisztráció elfogadását e-mailben fogom jelezni. (Minden résztvevő esetén a minimálisan szükséges adatok helyességét ellenőrizni fogom.)
Ha a regisztráció menete nem ismerős, akkor a Webes tartalomkezelő rendszerek 1.0 jegyzet 2. fejezetét érdemes előtte elolvasni.